Barion Pixel

Róza Zs. Ráchel

Róza Zs. Ráchel

Felnőtt klinikai szakpszichológus

„Az élet értelmének megkeresése az ember legfontosabb feladata.”

(Dr. Daubner Béla)

Róza Zs. Ráchel vagyok, felnőtt klinikai szakpszichológus, pszichodráma asszisztens, család és párterapeuta.

Pszichológusként, 2005 óta foglakozom az emberi viselkedés alapvető kérdéseivel, ahová a korábban megkezdett, hosszú önismereti utam terelt. Talán másokhoz hasonlóan, én is telis tele voltam megválaszolásra váró kérdésekkel, ilyen volt a teljesség igénye nélkül például, hogy mikor érek el már egy kicsinyke sikert is? Mikor tanulok már meg annyit, az emberi kapcsolatokról, hogy azokat nehézségek nélkül tudjam működtetni? Egyáltalán lehet e hinni egy boldog kapcsolatban? Mi akadályoz meg abban, hogy maradéktalanul sikerüljön kiaknáznom a lehetőségeimet? Egyáltalán miért nem kezdhetek az életemmel azt, amit valóban szeretnék? Mi az, amit tökéletesen meg kell tanulnom? Néhányra az elmúlt években már kaptam választ, amik persze további kérdéseket vetettek fel.

Daubner Béla tanítása, és a vele való közös munkánk során megtapasztaltam, hogy felnőni és hiteles (szak) emberré válni egy igen hosszú folyamat. Tanításai folyamatosan bennem élnek. Segített felkelteni önmagamban az igényt, hogy kételkedjek, hogy a felszín mögé nézzek, hogy közeledjek a saját igazságom felé, és hogy ne higgyek el mindent, ami megszólít engem. És, ami a legfontosabb, hogy tapasztalati úton ismerhessem meg a saját Énemet, azt, aki vagyok, és azt, akivé válni szeretnék. Tanításai által megértettem azt is, hogy ha nem haladok befelé, akkor kívül rekedhetek.

Terápiás munkám kínálta gyakorlat mellett, a klinikai szakképzés elvégzésével és különböző módszer specifikus képzésekkel, folyamatosan mélyítem szakmai önmagam ahhoz, hogy még hatékonnyá tegyem a pácienseim fejlődését. Munkámat integrál szemléletben végzem, mely magába foglalja a kognitív pszichoterápiát, Viktor Frankl egzisztenciaanalízisét, Daubner Bélától tanult integratív hipnoterápia eszköztárát, valamint a felnövés és felébredésről alkotott Ken Wilber-i nézőpontokat is. Csoportos módszerem a pszichodráma, amiben bodywork és Bert Hellinger családállítás technikáját is alkalmazom. Ahogy jómagam is haladok a felnövés a felébredés útján, egyre nagyobb nyitottsággal tanulmányozom a keleti és más vallásokat is.

Az általam vezetett egyéni és csoportos terápiák során az önismeretre vágyók egy, a fentihez hasonló folyamatban vesznek részt. Ezeknek alapvető célja, hogy valamennyien felfedezzék önmagukat, ahhoz, hogy azzá váljanak, akik lenni akarnak, és megszerezzék a hitet ahhoz, hogy mindezt meg is tudják valósítani.

Az életben, a személyes fejlődésen túl, a legfontosabbnak a férfi és a női princípium hatékony és működőképes jelenlétét tartom. A saját nemünk megélése elengedhetetlenül szükséges önmagunk, teljesebb megértéséhez, a bennünk lévő harmónia megteremtéséhez és megtartásához, de leginkább önmagunk folyamatos megtapasztalásához. Ezért az Integrál nőiesség elnevezésű, önismereti csoport, segítséget adhat azoknak a felfedező kedvű női „vándoroknak”, akik eltévedtek, de vissza kívánnak térni eredeti küldetésükhöz, melyet a természet, a fogantatásunk pillanatában útravalóul adott.

Munkám során az egyértelműen képviselhető terapeutai hozzáállás, egy ítélkezésmentes légkörben, a páciens megfigyelése és jelenlegi választásainak megértése. Majd megtenni mindent, ami megtehető, vagyis támaszt nyújtani abban, hogy az egyén önmagának tudjon segíteni. Bízva abban, hogy így el tud majd indulni abbéli törekvésében, hogy megvalósíthasson a jelenleginél eltérőbb, magasabb szintű választást saját életében.

Hiszen mindig van alternatíva.

Rendelés idő: minden kedden és pénteken

cím: Daubner & Daubner KKT.

Budapest, 1111 Lágymányosi u.12. I.em. kapucsengő: 9

https://www.rozarachel.hu/

0